Értékeink fellazulnak, biztos "kályháink" már nincsenek. Vagy vannak?
Nem ártana az otthon melegét fontosabbá tenni, mint a pénz utáni rohangálást!!!
Tudom, hogy pénzből élünk, életünk meghatározó része, de a jövő zálogai nem érdemlik meg, hogy ezért szeretetlensében és bizonytalanságban cseperedjenek fel!
Ugyanis...
A kisbaba a születésétől fogva tanulja és építi be idegrendszerébe a szabályokat, közvetlen környezeti hatás éri. Ha környezete kiszámíthatatlan, a gyermek igényeitől független, nincsenek világos szabályok => nincs belső kontroll. Ez a hiperaktív gyermekek számára negatív hatású lehet.
Szükség van a hiperaktív gyerekek részére a tartósabb és erőteljesebb környezeti hatásra.
Ha örökletességről van szó (a gondozó, vagy szülő maga is hiperaktív), akkor a gyermek nem kapja meg a szokásos szabályozást sem. Erről egy kicsit később.
Mint említettem, a hiperaktív egyének figyelme szórt. Ha valami nagyon megragadja a figyelmüket (hiperfókuszálnak), olyan erőteljesen figyelnek, hogy minden másról megfeledkeznek. Impulzívak, gyorsan reagálnak. Állandó ingerekre van szükségük, folyton aktívak. Ez nem probléma, sőt, megfelelő környezetben nagy érték!
Mivel képesek hiperfókuszálni, másfelől tudnak megközelíteni egy témát, akár újító gondolatokkal tudnak a jövőnek szolgálni. A hiperaktivitás megmarad a felnőtt korban is. A környezettől függ, hogy betegséget okoz, vagy tevékeny, alkotó életet tesz lehetővé.
Nem lehet tudni, hogy a hiperaktív gyerekek közül ki lesz a jövő legtehetségesebb táncosa, képzőművésze, vagy építésze, vagy akár az Egyesült Államok Elnöke :)
A szülők és pedagógusok közös munkájától függ, hogy mivé leszünk.
Véleményem és tapasztalatom szerint a tánc, mint alkotó művészeti tevékenység (és itt az alkotói tevékenységen van a hangsúly), egyik mérföld köve lehet annak, hogy a hiperaktív gyermek megismerje ebben a világban a saját kontrollfunkcióit.
A legfontosabb feladatunk, hogy alkotó, korlátozó és türelmes környezetet teremtsünk a gyermekeknek.
Tudom, hogy pénzből élünk, életünk meghatározó része, de a jövő zálogai nem érdemlik meg, hogy ezért szeretetlensében és bizonytalanságban cseperedjenek fel!
Ugyanis...
A kisbaba a születésétől fogva tanulja és építi be idegrendszerébe a szabályokat, közvetlen környezeti hatás éri. Ha környezete kiszámíthatatlan, a gyermek igényeitől független, nincsenek világos szabályok => nincs belső kontroll. Ez a hiperaktív gyermekek számára negatív hatású lehet.
Szükség van a hiperaktív gyerekek részére a tartósabb és erőteljesebb környezeti hatásra.
Ha örökletességről van szó (a gondozó, vagy szülő maga is hiperaktív), akkor a gyermek nem kapja meg a szokásos szabályozást sem. Erről egy kicsit később.
Mint említettem, a hiperaktív egyének figyelme szórt. Ha valami nagyon megragadja a figyelmüket (hiperfókuszálnak), olyan erőteljesen figyelnek, hogy minden másról megfeledkeznek. Impulzívak, gyorsan reagálnak. Állandó ingerekre van szükségük, folyton aktívak. Ez nem probléma, sőt, megfelelő környezetben nagy érték!
Mivel képesek hiperfókuszálni, másfelől tudnak megközelíteni egy témát, akár újító gondolatokkal tudnak a jövőnek szolgálni. A hiperaktivitás megmarad a felnőtt korban is. A környezettől függ, hogy betegséget okoz, vagy tevékeny, alkotó életet tesz lehetővé.
Nem lehet tudni, hogy a hiperaktív gyerekek közül ki lesz a jövő legtehetségesebb táncosa, képzőművésze, vagy építésze, vagy akár az Egyesült Államok Elnöke :)
A szülők és pedagógusok közös munkájától függ, hogy mivé leszünk.
Véleményem és tapasztalatom szerint a tánc, mint alkotó művészeti tevékenység (és itt az alkotói tevékenységen van a hangsúly), egyik mérföld köve lehet annak, hogy a hiperaktív gyermek megismerje ebben a világban a saját kontrollfunkcióit.
A legfontosabb feladatunk, hogy alkotó, korlátozó és türelmes környezetet teremtsünk a gyermekeknek.