A táncterápiáról...
Most inkább magáról a táncról, mint terápiás lehetőségről említenék egy-két gondolatot.
A táncterápia az ősi, gyógyító rituálékban gyökeredzik. A második világháború után Amerikában hivatásos táncművészek (pl.:Isadora Duncan, Martha Graham, Denishawn tánciskola) hatására dolgoztak táncosok katonákkal, akik nehezen tudták feldolgozni a háború nyomasztó emlékeit. Pszichiáterek jöttek rá, hogy a tánc segít azoknak a betegeknek, akik szóban nem képesek megnyilvánulni, érzelmeket kifejezni.
Gondoljunk csak bele: a tánctól mindig feldobódunk, a depresszióellenes hatás tehát egyértelmű. Ma már ismerjük a biokémiai magyarázatot is: mozgás közben a „jókedvcsináló" dopamin- és szerotonin- hormonok felszaporodnak a szervezetben. Emellett működik pszichés hatás is. A vérében van a tánc — mondják a jó ritmusérzékűekre, de tulajdonképpen mindanynyian ösztöneinkben őrizzük a mozgás élvezetét.
Kultúránkban a tánc mindig valami örömteli eseményhez (baráti együttléthez, esküvőhöz, ünnepekhez) kapcsolódik. Ha mozgunk, a szép élmények önkéntelenül felidéződnek. A táncterápiával így tulajdonképpen megfordítjuk a folyamatot: ezúttal nem azért táncolunk, mert jókedvünk van, hanem a tánclépésekkel hívjuk elő a vidámságot. A puszta jó közérzeten túl javul a keringés, a légzés, erősödnek a csontok és az izomzat. A hajladozás jó derékfájásra, az ugrálás a stressz oldására.
Mindehhez nem szükséges táncosmúlt, itt nincsenek szabályok. Egy mosoly, egy gesztus is táncnak számít. Ha pedig mindez csoportban zajlik, az energiák összeadódnak. Racionális világunkban nagy szükség van arra, hogy néha spontán módon viselkedjünk. Mivel a tánc részben tudatalatti tevékenység, sok olyan érzelmet, élményt felszínre hozhat, amit elrejtettünk magunkban. A tánc közben — akár akarjuk, akár nem — önmagunk vagyunk.
Az alábbi blogban aktuális híreket találhat, Kedves Olvasóm, különböző táncstílusokról.
"Életem a tánc..." (Maurice Béjar, francia táncos-koreográfus)
