A tünetek minden gyereknél egyformán jelentkeznek?
Nem. A különböző tünetek különböző súlyossággal jelentkeznek az egyes gyerekeknél. Az enyhébb, vagy kevesebb számú tünetet mutató gyerekek az életnek csak néhány területén mutatnak zavart (pl. sokat mozognak, vagy nem elég tartós a figyelmük). Másoknál súlyosabb, vagy több tünet mutatkozik ezért rengeteg problémával küszködnek.A tünetek súlyossága a helyzettől függően is változhat. Van, akin csak az iskolában észlelik a tüneteket és van akinél inkább csak otthon. Minden fimóta gyerekre jellemző azonban, hogy vannak napok, amikor úgy viselkednek, mintha soha semmi bajuk sem lett volna. Ezért gondolják a szülők és a tanárok, hogy a gyereknek csak akarnia kellene és akkor tudna másképp viselkedni.
A fimóta tüneteknek négy alapvető fajtája van:
- probléma a figyelem fenntartásával vagy koncentrálásával
- hirtelenség, szertelenség - gondolkodás nélküli cselekvés (impulzivitás)
- probléma a mozgás mennyiségével - a helyzethez képest túl sokat mozog
- a szabályokkal, utasításokkal szembeni ellenállás
Milyen helyzetben teljesítenek jól a fimóta gyerekek?
- kétszemélyes helyzetben
- amikor a partner határozott és elfogadó
- ahol kevés és egyértelmű a szabály
- ha számukra új és érdekes a környezet
- amikor egyszerű dolgot kérnek tőlük, és az utasítás világos
- azokban a tevékenységekben, amelyek rutinná váltak
- amikor munka közben gyakori és azonnali megerősítést kapnak és a problémát is azonnal visszajelzik a számukra
- ha kevés kritikát és sok biztatást kapnak
Mi a jó a fimótaságban?
Ezek a gyerekek másképp látják a világot mint mi. Az információ felvételének és tárolásának összevisszasága egyben eredetiséget is jelenthet. A kreativitásnak éppen az a lényege, hogy a nem nyilvánvaló összefüggéseket is észrevesszük.
Vigyázzunk, hogy miközben a fimóta gyerek viselkedését normális mederbe próbáljuk terelni, ne irtsuk ki belőle az eredetiséget! A gyerek kettest kaphat azért, mert képtelen egy kockát "szépen" megrajzolni, mégse vegyük el a kedvét a rajzolástól ("Látod még rajzból is kettest kapsz!"). Lehet, hogy a rosszul sikerült kocka ellenére is a gyerek kifejezetten tehetséges az eredeti, szellemes ábrázolásban. Szeretnek dolgozni, szívesen teljesítenek feladatokat, különösen ha az mozgással jár (jönni, menni, pakolni).
A nagyobb gyerekek rendszerint segítőkészek, szívesen törődnek öregekkel, kicsikkel. Általában kedvesek, jószívűek, nagyvonalúak, barátságosak, jókedvűek és jó a humoruk.
Sokuk intelligensebb az átlagnál, soknak van kivételes tehetsége: ha érdeklődési körük kialakul és dolgozni is megtanulnak, nagy dolgokra lehetnek képesek. A világ nagyjainak önéletrajzát olvasva gyakran felfedezhetők a fimótaság tünetei. Gondoljunk csak Edisonra, Churchillre.
A fimóta gyereket segíti a megértő és hozzáértő családi és iskolai légkör. A fimóta gyerek elsősorban nem is a tünetei, hanem a "beskatulyázás", a járulékos sérülések miatt kerül igazán hátrányos helyzetbe.
Forrás: Az örökmozgó gyerek