"Cudar világ..."
Mindenkire hatással vannak a világ történései. Ami biztos, hogy a rossz jobban megfogja manapság az embereket, mint a jó. Értem ezalatt az agressziót sugárzó híreket, filmeket, sajnos már a rajzfilmekben is megjelenik. A videó és számítógépes játékok közt is szívesebben játszanak a gyerekek olyan játékokkal, mely pusztulást okoz. Rombolni könnyebb mint építeni?
Kinek a felelőssége ez?
A miénk. Felnőtteké, szülőké, pedagógusoké. A gyerekek elvadulnak szüleiktől, társaiktól, agresszívek és szeretetlenek lesznek. Ilyen veszély fenyegeti a hiperaktív gyerekeket, mert ők ebben a világban nincsenek tisztában a szabályokkal ( még egy "normális" gyermek sem! ), nekünk kell türelemmel megtanítani nekik. Értékük a jövőre nézve hatalmas. A kincsre nekünk kell(ene) vigyáznunk!
Előbb táncolunk, mint járunk.Ez az indián közmondás azt takarja, hogy a művészetek lehetnek azok a szigetecskék, ahol megpihenhetünk és táplálkozhatunk belőle, belső világunk kiteljesedése érdekében. Olyan határozott alapot ad, mely a külső, zord világ gyötrelmeit enyhíti.
A zene ritmusa, dallama magával ragad, a tánc, a természetes mozdulatok varázsa közlés értékű, társainkkal metakommunkikációs csatornát létesíthetünk ( hűha, micsoda megfogalmazás! ).
Saját magunk által készített eszközök, tárgyak, mellyel környezetünket díszíthetjük, szintén lelkünk tükörképei. A gyermek, mikor rajzol, fest, kézműveskedik, önmagát fejezi ki, belső lelki világáról sokmindent elárul.
Figyelni kell rá, észre kell venni!
Képes lehet-e a család egy komplex művészeti terápiára? Van-e időnk erre?
Mindenki döntse el maga, saját törekvésünk a fontosabb, vagy a gyermekeink egészséges lelki élete.
